Biztonságos szárnyak alatt

FAKRO topSafe ablak A biztonságérzet az ember egyik alapvető szükséglete. Biztonságban akarjuk tudni magunkat az utcán, utazás közben vagy találkozókon. De leginkább otthonunkban ügyelünk a biztonságra. Senki közülünk sem vásárol tudatosan olyan terméket, amely veszélyt jelenthet számára. A tetőtéri ablakok sajátos termékek, amelyek a tetőbeszerkezetbe kerülnek beépítésre a felhasználók feje fölé. A tetőkön azonban gyakran dolgoznak emberek. Éppen ezért a tetőtéri ablakoknak biztonságot kell nyújtaniuk és megakadályozniuk az épületbe való könnyű bejutást.

A tetőtéri ablakoknak alapvető funkcióikon – a szellőzésen és bevilágításon – túl biztonságot kell nyújtaniuk és meggátolniuk az épületbe való véletlen beesést. Ennek veszélye csak látszólag elhanyagolható. USA-beli statisztikai adatok is bizonyítják a probléma létezését, ahol egy év alatt 23 ember vesztette életét bevilágítón való beesés következtében. A FAKRO cég mindig is szívén viselte vevőinek biztonságát – standard megoldásként elsőként vezette be tetőtéri ablakaiban az edzett üveget. Ezidáig nehéz volt a termékek biztonságának kézzelfogható értékelése. Jelenleg ez már egyértelmű, mivel 2007 február 1-től egész Európában életbe lépett az ajtókra és ablakokra vonatkozó EN 14351-1-es harmonizált szabvány, amely a tetőtéri ablakok biztonsági osztályait meghatározó EN 13049-es szabványra hivatkozik. A szabvány 5 biztonsági osztályt határoz meg az ablakra ejtett 50 kg tömegű test esési magassága alapján.


FAKRO topSafe ablak

A tetőtéri ablak gyártók közül a FAKRO volt az első, amelynek teljes kínálata legalább 3. biztonsági osztályú besorolással rendelkezett.


FAKRO topSafe ablak A FAKRO 30° alatti dőlésszögű tetők esetén legalább 3. biztonsági osztállyal rendelkező ablakokat ajánl beépítésre. A kéményseprő, a tetőfedő vagy az antennát szerelő személy így nem esik be az ablakon, ha véletlenül rálép az ablakszárnyra. Mindez hozzájárul az épület biztonságos használatához.

Egyre gyakoribbak a lakásokba és házakba történő betörések. A társadalmi jólét növekedésével otthonaink felszereltsége is egyre értékesebbé válik, ezért természetes igény a tulajdon védelme. Az épületek tulajdonosai a homlokzati nyílászárókat biztosító betörésvédelmi rendszerekbe fektetnek be, de gyakran megfeledkeznek a tetőtéri ablakokról, amelyeken keresztül szintén be lehet jutni a helyiségbe. Statisztikai adatok szerint egyre több betörés történik tetőtéri ablakon keresztül, amit a médiában is leírt katowicei események is alátámasztanak. 2008 júliusában, a média által “pókembernek” keresztelt férfi lakásokba hatolt be (többek között tetőtéri ablakokon), és alvó nőket simogatott.

FAKRO topSafe ablakA tetőtéri ablakokon keresztül történő betörések számának csökkentése érdekében a FAKRO cég bevezette a tetőtéri ablakok szerkezetét megerősítő, innovatív topSafe rendszert.

A topSafe rendszer elemei:

  • újszerű megoldás a vasalat felerősítésére. A hosszabb és vastagabb facsavarok ferdén behajtva a szárny fa profiljaiba megakadályozzák a pántok kiszakadását és az ablakszárny belökését a helyiségbe,
  • a zárszerkezet szellőzőállásait megerősítő fém elem,
  • szerszámokkal végrehajtott betörést megnehezítő fémprofil

A topSafe rendszerrel készült ablakok a betöréssel szemben hatékonyabb ellenállással rendelkeznek. A FAKRO tetőtéri ablakokat nem lehet könnyedén kívülről kinyitni, pl. egy határozott nyomással az ablak külső és felső részén. Ennek következtében az ablakszárny nem nyílik ki, a pántok sem szakadnak ki. Nyugodtan lehet aludni abban a tudatban, hogy a tetőbe a legbiztonságosabb FAKRO tetőtéri ablakok kerültek beépítésre, amelyek nemcsak a különféle időjárási hatásoknak állnak ellen.